Nem az a játékos vagyok, aki saját bevallása szerint túl komolyan veszi a játékot. Legutóbb akkor gondolkoztam az abbahagyásán, amikor azt vettem észre, hogy túl görcsösen ragaszkodok bizonyos elvárásokhoz. Bár lvl 40ig nem akartam pénzt tenni a játékba, ezt a fogadalmamat azóta is tartom, és nem vettem coint. Igyekszem ellőnni legalább a free passokat, és nem kihagyni egyetlen napot sem a napijutalmas elkapásokból és pörgetésekből. Így csinálom. Imádom a játékot, és lassan másfél éve, az amerikai megjelenés első napjától kezdve (2016.07.06.) napi szinten játszom. Ha érdekel, mesélek többet is.
Nap közben dolgozom, nem a pokemon go az egyetlen hobbim, hétköznap szívesen ülök le a haverokkal társasozni, a hétvégét pedig gyakran töltöm a családommal. Inkább otthonról hoztam azt a mentalitást, hogy játékra pénzt nem költünk, de alapvetően is jellemző rám a gyűjtögető életmód, és mindig igyekszem megélni abból, amit össze tudok hozni magamnak, így azóta se kellett pénzt tennem a játékba.
Reggelente iszonyatosan jó érzés, hogy ha már fel kellett kelnem és munkába kell indulnom, legalább az út egy részét a pokemonok világában tegyem meg. Összekapkodva a környék szörnyecskéit, kis kitérőkkel meglátogatva néhány stoppot, ha időm engedi, és kell a napi coinhoz, akkor gyorsan átütni néhány gym-et. Csak metróval utazom, úgyhogy a viliről/ buszról/ bármi másról pörgetés, plusszal fogdosás nem játszik, nálam az kimarad.
Szeretem körbesétálni a munkahelyemen környékét. Nem ütök át minden gym-et, nem erről van szó, szimplán igyekszem elég nagy kitérővel sétálni ahhoz, hogy minél több időm legyen megérkezni. Így sem szoktam késni a munkából.
Munka közben nem igazán fér bele, hogy folyton a játékot lessem. Tudok olyanról, aki a pluszt még megbeszélésekre is magával tudja vinni, senkit nem zavar, vagy akinél állandóan meg van nyitva a játék, és a kollégák is meg-megpörgetik a kikékülő stoppokat, de nálam sajnos nem ez a helyzet. A munkahelyem pont két stop között van, de ritka alkalom, hogy egyiket vagy másikat el tudjam érni. Jobb is így. A játék indulásakor még voltak remekül üzemelő, ingyenes térképek, és annyit futkostam a környéken felbukkanó ritkább pokémonokért (amikről azóta kiderült, hogy szimpla dexpokék, avagy egyébként értéktelenek), hogy a háromhavonta aktuális értékelésnél jött is a visszajelzés, hogy kicsit túlzásba estem. Nem is baj, mert tényleg nem vagyok annyira multifunkcionális, hogy egyszerre lessem a játékot és haladjak a feladataimmal. A munkámat is szeretem, a játékot is, kellett az arany középút.
A napiraidelés még így is tökéletesen működik. Imádom! A játék egyik legnagyobb, napi szintű élménye számomra, amikor a környéken dolgozó trénerek valamelyikétől elindul az értesítési lánc, hogy rá lehetne menni valamire. Általában legendásra, vagy tyrára / snorlaxra szoktunk rámozdulni. A legjobb poén időpontot egyeztetni. Kinek mikor lesz meetingje, mikor jön hozzá ügyfél, mikor van az ebédszünete, meddig lesz az irodában... Mégis, mivel alapvetően mindenki szeretné leütni, pillanatok alatt lesz közös időpont. Bedobjuk közösbe, mindig csatlakozik hozzánk valaki. Egy cigiszünetnyi idő leugrani a gym-hez, gyorsan lepacsizni, és amíg lemegy a raid, addig is van miről beszélgetni, mindig van valami aktuális téma. Amikor minden kötél szakad, ugyan akkora közhely a játékról és az aktuális frissítésekről, vagy a várható hírekről beszélgetni, mint pl az időjárásról. Nincs unalmas raid, és ez nem az errorok miatt van így. Ráadásul kikapcsol. Kb negyed óra, és szívesebben folytatom a munkát utána.
Munka után nagy pillanat az elindulás az irodából. Szeretem azt, amivel foglalkozom, de azt még jobban szeretem, amikor nem viszem haza fejben. Nem szimplán elindítom a játékot, ennél több történik. Olyan, mintha rituáléja lenne. Az animékben, filmekben, rajzfilmekben az átváltozás mindig idő, ami alatt a főhős / főhősnő lépésről lépésre kapja meg új páncélzatát, veszi fel új alakját, lép új szintre. Szerintem a bennem élő gyerek ugyan ezt éli át, amikor a gépemet kikapcsolva a következő lépések jönnek:
- A mobilomat újraindítom, hogy gond nélkül felmenjen rá a plusz
- Powerbankot dugok a zsebembe, kábelt csatlakoztatok rá, úgy kötöm össze a mobilommal
- A pluszt a kezemre húzom. Addigra a mobil újraindul, úgyhogy már indítom is a játékot
- A táskámat átdobom a vállamon, és körbenézek, hogy mindent rendben hagytam-e az asztalamon
- Elköszönök a többiektől, a küszöböt átlépve már csatlakoztatom is fel a pluszt
Ha nem is haza megyek egyből, mondjuk pont mert pokés program volt megbeszélve délutánra-estére, vagy bármi más miatt még kavarognom kell kicsit a városban, imádom, ahogy ki lehet szúrni a pokés játékosokat. Egy részüket azért, mert már raideltem velük, vagy találkoztunk valamilyen alkalomból, egy részüket meg azért, mert látszik rajtuk, hogy játszanak. Amikor 6-7 ember alkot kört, csak a telefonomra kell lesnem, hogy tudjam, igen, egy gym alatt állnak és éppen legendást raidelnek, nyilván pokésok. Másik alkalom, amikor nestnél látom, hogy mások is párban vagy kisebb csoportban, vagy ha egyedül is, de sorra rójják a köröket, és ha bármihez szükség lenne rá (pl azért, mert jó raid indult a környéken, és kéne még pár ember), bátran meg merném szólítani őket, hogy a pogo fut az ő telefonjukon is? Ez szerintem a legjobb dolog ebben a játékban. Hogy nem karaktereink vannak, akik az online térben találkoznak, és tulajdonképpen avatarok álarcai mögül játszunk és ismerkedünk, hanem (jobb esetben) a kanapéról felkelve mi magunk mozdulunk ki, és egy raidhez valós személyek találkozása kell. Imádom, amikor nem játék közben futok össze játékos arcokkal. Pl a metron ülve, villamoson állva, vagy szimplán egy új fészes csoportban lesz ismerős valaki arca. Ez a legjobb az egészben.
Vannak időszakok, amikor tényleg csak ennyi kell. Napi egy pörgetés, napi egy poké, és ha az aktuális napi free passt pörgetem ki, akkor jó lesz az holnap is. Cserébe nagyon remélem, hogy évek múlva is boldogan fogok belépni a játékba, pl egy nehéz nap végén, az iroda küszöbét átlépve.
